Hogyan és mit lakmároznak halaink

Hogyan és mit lakmároznak pikkelyes barátaink.  
 
Szentségtörésnek tűnhet amit állitok, hogy a bojlis őrületet háttérbe szorítja a többre becsült horogelőkét.
 
Hogy miért is? Víz alatti felvételek tömkelegét néztem, hogy miként táplálkoznak halaink. 
Ha valami érdekessel, vagy különössel találkoznak, akkor azt a valamit többször beszívják, majd kifújják, de nem hagyják ott. Na, itt van a bibi. Miért tudják kifújni? Mert nem jó a horogelőke.
 
Ezért tartom fontosabbnak egy jó előkét magánál a bojlinál.
Nálam mindig van 8-10 féle módon megkötött horogelőke, ami más-más módon működik.
Sikerült egy olyan változatot készíteni, ami a hal szájában a horog mindig felfelé, függőlegesen áll, és kifújáskor nagyobb eséllyel akad. Nem tud eldőlni a horog.
Találkoztatok már azzal a jelenséggel, hogy csak egy-egy rövid csappanás jelezte,
hogy az etetésenvan halunk. Pont azért, mert felvette a csalit, a zsinór kicsit megfeszült, de ki tudta fújni a horgot. Ezért kell megnehezíteni a dolgukat egy jó előkével.
 
A sikeres horgászatnál fontosabb egy jól összeállított szerelék, mint a csali. 
 
Na, ez az igazi szentségtörés.  Persze más is szükséges gondolok itt az időjárásra, légnyomásra, helyválasztásra, vízminőségre. 
Ezzel foglalkozunk a legkevesebbet, hogy savas vagy lúgos a vizünk ahol horgászunk. 
Most látom az arcotokat és talán azt gondoljátok:
"Normális ez a pacák, hogy ezzel foglalkozik?!"
Higgyétek, el nagy szerepe van ennek is a sikerhez.
 
A savas összetételű vizekben inkább a halas-büdös jellegű, míg a lúgos vízben az édesebb és fűszeres csalik működnek.
 
Tavasszal melegedő vízben ezért működik jobban az édes-fűszeres jellegű csali, mert még zömében lúgosak a vizek, később, ahogy melegszik a víz egyre több bomlásnak-erjedésnek indult anyagtól savasodik.
 
Ekkor kezdjük el használni az úgynevezett büdös jellegű csalikat. 
Egy jól bevált csali az egyik vízben tökéletesen működik, míg  egy másikban ugyanazzal betlizünk. Hát a savas, vagy a lúgos jelleg miatt. A mély tiszta vizű bányatavak inkább lúgosak, míg az 1-2 méteres sekély vizű kisebb tavak savasak.  Etetésünkből kiáramló anyagok változtatják meg a víz összetételét és erre reagálnak a pontyok.
Éjszaka, a tök sötét vízben miért találja meg a csalit?
Mert érzékel változást a víz összetételében és nem az orra után megy, mivel nincs orra. 
 
Van ugyan egy elcsökevényesedett, visszafejlődött szaglószerve, 
de mivel az illat, szag nem terjed a vízben, erre nincs is szüksége.
Lerágott csont már, hogy az illat a vízben NEM TERJED.
Nem az eper, az ananász illatát vagy ízét / és még sorolhatnám a sok aromát/ érzékelik,
hanem a hordozóanyaguk az, amire reagálnak.
Ez lehet cukros, alkoholos, vagy olajos hordozóanyag. A kellemes illat csak nekünk horgászoknak szól. Így eladhatóbb. Egy semmitmondó illatút senki sem vesz meg, holott lehet, hogy jól működik.  
 
A természetazonos anyagokkal kell foglalkoznunk. 
Állati eredetű kivonatokkal, szúnyoglárva, giliszta, rákpaszta stb. Ide tartozik még a tengeri alga,/spirulina/. Ha hozzá tudtok jutni eredeti nem hamisított folyékony tengeri alga kivonathoz, hát azzal csodákat lehet művelni. Nem kell teletömni mixünket mindenféle aminó mini manó lötyikkel. Mindig a természet azonos anyagokat használjunk
 
Ez vonatkozik a fűszerekre is.
Egyszerűségben rejlik a zsenialitás. Nem kell túlbonyolítani horgászatunkat, hogy sikeresek lehessünk.  
Hát ennyit pikkelyes barátainkról. 
Remélem találtatok benne némi igazságot is. 
Ha van bárkinek ötlete, javaslata, elképzelése, bátran írjon. 
 
Addig is mindenkinek görbüljön.

A PAPÁK 

© 2012 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode